Széll Zsófia: a kép helye

valahol mi

valami kép kellene ide
egy összefüggő mondat
két alany egy állítmány

...

minek becsomagolni
a követ akármibe
nem lesz attól kevésbé
kövebb

...

hang kezek szív
ezek sem hagyhatóak
el

...

és bár úsznál óceánban
érzem mindenhol a halakat
alattam

...

és bár lenne szikla
és félelem
...helyes irány hova
tartasz kisszivem
picirit dobbanóska
halkan reszketeg
gallyon ülő veréb
ha tavasz pattan
ki

...

ez is kellene
még

(valaki)

A hiány helye

A sápadt tapétán
egy téglalapnyi élénk folt,
egy képnek a lábnyoma,
amit magaddal vittél.
A hiány kontúrokban
fejezi ki magát:
Ez nem üresség, szólít meg,
ez a kép helye.

Elnevezhetem, eltakarhatom,
a hiány rejtve is hiány marad.
Ha a falat is elvitted volna,
és nem állna ott emlékeztetőül,
a látvány sem ragadna tüdőn,
amikor a szobába lépek.

Talán már a képen sem vagyok,
csak a helyem melletted,
fal híján szekrénynek döntve.
Jó is, ha nem leszek valami,
ha úgy gondolnál rá,
hogy a semmi hiánya.

Széll Zsófia: Vészcsengő

minden szavamnál kevesebbet
mond, ahogy összekulcsolod
kezed - tárgytalan és téttelen,
véletlen rendezte, gondozatlan
sorok - pillanatba gyűjti pupillám
a fényt - vakfoltos párhuzam
a lencsét élesre fened
kattan a mosoly
szétesek

látod
nekem
többet ér a keret
hát kép veled

(A lencse, a pupilla is...)

A lencse, a pupilla is,
összegyűjtik a pillanat fényeit,
hogy meg lehessen örökíteni,
amikor bekattan valami.
Film híján papírra vetem
gondozatlan soraimat.
Íme, a fénykép sötétben,
az írás olvasólámpa alatt születik.
Oldalak, másodpercek alatt,
Az eredmény mégis
alig ad vissza valamit.
Hát,
rajzoltam neked keretet.