Széll Zsófia: a kép helye
valahol mi
valami kép kellene ide
egy összefüggő mondat
két alany egy állítmány...
minek becsomagolni
a követ akármibe
nem lesz attól kevésbé
kövebb...
hang kezek szív
ezek sem hagyhatóak
el...
és bár úsznál óceánban
érzem mindenhol a halakat
alattam...
és bár lenne szikla
és félelem
...helyes irány hova
tartasz kisszivem
picirit dobbanóska
halkan reszketeg
gallyon ülő veréb
ha tavasz pattan
ki...
ez is kellene
még(valaki)
A hiány helye
A sápadt tapétán
egy téglalapnyi élénk folt,
egy képnek a lábnyoma,
amit magaddal vittél.
A hiány kontúrokban
fejezi ki magát:
Ez nem üresség, szólít meg,
ez a kép helye.
Elnevezhetem, eltakarhatom,
a hiány rejtve is hiány marad.
Ha a falat is elvitted volna,
és nem állna ott emlékeztetőül,
a látvány sem ragadna tüdőn,
amikor a szobába lépek.
Talán már a képen sem vagyok,
csak a helyem melletted,
fal híján szekrénynek döntve.
Jó is, ha nem leszek valami,
ha úgy gondolnál rá,
hogy a semmi hiánya.
Széll Zsófia: Vészcsengő
minden szavamnál kevesebbet
mond, ahogy összekulcsolod
kezed - tárgytalan és téttelen,
véletlen rendezte, gondozatlan
sorok - pillanatba gyűjti pupillám
a fényt - vakfoltos párhuzam
a lencsét élesre fened
kattan a mosoly
széteseklátod
nekem
többet ér a keret
hát kép veled
(A lencse, a pupilla is...)
A lencse, a pupilla is,
összegyűjtik a pillanat fényeit,
hogy meg lehessen örökíteni,
amikor bekattan valami.
Film híján papírra vetem
gondozatlan soraimat.
Íme, a fénykép sötétben,
az írás olvasólámpa alatt születik.
Oldalak, másodpercek alatt,
Az eredmény mégis
alig ad vissza valamit.
Hát,
rajzoltam neked keretet.