Levette a bugyit,
lábait szétnyitotta,
és felkiáltott:
"Ez vagyok én!"

Úgy mondta, mintha
ezidáig rejtegette volna,
én meg csak álltam bambán;
még ha ő is lett volna az első,
olvastam már olyan magazinokat,
töröltem már bűntudattal
a böngésző előzményeit,
nem volt rejtély, mi várakozik
a csipkefüggöny mögött,
most mégis
értetlenül néztem rá,
hogy mitől kellene meghökkennem.

Fiúnak lenni más,
kamaszként stikában
méregetni egy vonalzóval,
rákeresni az interneten,
hogy mekkora az átlagos,
falfehérré dermedni
a hencegők kommentjein,
kétségek közt élni addig,
míg egy lány azt nem mondja,
hogy elérte a gyönyört.

Nekem fogalmam sem volt,
mivel lehet elégedetlen egy lány,
talán utána kellett volna néznem.
Megpusziltam, bár nem szeretem
fejemet a nők comjai közé fúrni,
csak jelezni akartam, elfogadom,
pontosan olyannak, amilyen.

Később mégis egy apró tüske
szúrt belém minden ütemben;
hogy attól félt, majd ezután
másként fogok rá gondolni:
melyikünkről árulkodik?