Kiváló modell vagy, veled meg tudom festeni az érzéseket, haragot, örömöt, szenvedélyt, mintha csak tárgyak lennének, amit a diákok elé kitesznek az asztalra. A színek élnek rajtad, még így is, hogy mindet feketéből, fehérből keverem. "Bárcsak arcot is tudnál…
Eljöttem elhagyni kinőtt, lyukas félelmeimet, kifeküdni a boncasztalra, a bomlás tompa szikéje alá. Körülöttem magukra hagyott, becstelen pózok galériája. Idegen testek egymáson, egy irányba vezető nyomok.
2010. 10. 29.
Tanulja, hogy lesz éles a karom, csendes a mancs. Szelíd és csinos, hogy elhitesse, ártalmatlan. Nem támad addig, amíg a préda menekülhet. Ha rohan feléd, mást már nem tehetsz, csak tűrsz és ütsz. Alkalmanként a legveszélyesebb az áldozat. Nem elég a harc, sem a…
Valamelyik nap elmentem valahova, ott megismertem valakit, és beszélgettünk valamiről, már indulnia kellett valamiért, mire kiböktem valahogy, jöjjön fel hozzám valamikor, mert akarok tőle valamit.
2010. 02. 06.
Igazat mond, ki szerint egy korty bor nem gond, hanem a legjobb orvosság. Van benne igazság. Igazat adok azoknak, kik egy pohárral megisznak, ha feljön a holdvilág. Van benne igazság. Annak is igaza lehet, ki szerint egy vékony szelet hús mellett ez igazi finomság, Van benne…
A héten a farsang a faluba költözött, minden jó polgár jelmezbe öltözött. A kocsmában folyt a dínom-dánom: "Manci, az anyádat úgy meg hágom...!" Nagy marha volt Józsi a bálban, a lányoknak felé a farkát lóbálta. Béla bácsi meg malac ruhát vett, a boros pultnál…
Céltáblának születni. Más kedvéért nevetni. Ritka hajat fésülni. Beteg fiút megszülni. Néha igazat adni. Néha meg elhallgatni. Félbehagyni egy vitát. Kényszerből szólni imát. Tört foggal enni nyerset. Olvasni ezt a verset.
2007. 02. 08.
Egy csokor virág! Ennyit kér az élet! Ezer gondnak, bajnak e csokor vessen véget! De nem kell holmi beképzelt, pöffeszkedő kála, s nem kell hiú liliom féltve őrzött bája. Élettel teli csokor legyen, ropja a vígság táncát, élénk hajtásaiban hordja a mező…