Kiváló modell vagy, 
veled meg tudom festeni az érzéseket, 
haragot, örömöt, szenvedélyt, 
mintha csak tárgyak lennének, 
amit a diákok elé kitesznek az asztalra. 
A színek élnek rajtad, még így is, 
hogy mindet feketéből, fehérből keverem. 
"Bárcsak arcot is tudnál festeni!", 
sóhajtasz, miközben felveszed a ruhád. 
Magamba fojtom, hogy direkt rontom el, 
hogy holnap, vagy egy hónap múlva, 
amikor szakítani fogunk, 
ne kelljen kidobnom őket. 
Úgysem szeretem a tökéletességet, 
ezért rajzolok szemölcsöt, anyajegyet is, 
szeretem a festékbe ragadt sörteszálakat, 
a hibáitól lesz minden önmaga. 
Most a lényeg az önkifejezés, 
minden más csak eszköz, 
az ecset, te, a paletta. 
A szabadságot nem tudom megfesteni veled, 
pedig néha annyira vágyom rá, 
hogy elfüstölök egy cigarettát, 
vagy rossz ízű whiskyt iszom, 
hogy újra érezhessem. 
Néha csak kiülök egy padra, 
hogy a plafon ne takarja el a világot. 
Gyakran kérdezed tőlem, 
miért olyan komorak nálam a falak. 
Én csak szeretem szürkére festeni azt, 
amivel nem tudok együtt élni.

2010. 08. 22.