Nem mindenki
születik szabadnak,
A fénylő üstökös
előtt is ott van
a végtelen űr,
valami erő mégis
a megszokott
pályára állítja,
mint az a
belső kényszer,
ami engem hajt,
mindig előre.

Azt mondtad,
te inkább
más utat választasz,
a saját ösvényedet
kell kitaposnod.
Már akkor tudtad,
butaság volt kimondani,
de a dac
azóta sem hagyja,
hogy egyetlen
lépéssel is közelíts.

Így ítéltetett,
saját pályáinkat járjuk
némán a másik mellett,
mondvacsinált indokkal,
hazug álmokkal,
gondolatainkat elrejtve,
de a másikat
szem előtt tartva,
csak előre,
párhuzamos életvonalak,
egymásra kacsintgató
egyenesek útján,
várva a végtelenre.